Magamról

Szeretem a hivatásomat. Fontos számomra, hogy akikkel találkozom, utána jobban, vagy többnek érezzék magukat, érzelmileg, lélekben gyarapodjanak, gazdagodjanak az együtt gondolkodás által.
Örülök, hogy azt oktathatom, amit művelek is. A hallgatók, a tanfolyamok résztvevőinek  érdeklődése folyamatosan arra késztet, hogy újra- meg újra átgondoljam amit át szeretnék adni, folyamatosan készüljek és fejlesszem magam.

Örülök, hogy széleskörű munkatapasztalatot szerezhettem az elmúlt másfél évtizedben. Dolgoztam gyermekrendelőben, iskolákban, egészségügyben, felsőoktatásban és humánerőforrás-fejlesztésben; pszichológusként, trénerként, oktatóként. Jelenleg magánrendelésemen főként párokkal és családokkal, illetve egyéni kliensekkel dolgozom, leginkább kapcsolati kérdésekkel.

A rendszerszemléletű család- és párterápiát a Magyar Családterápiás Egyesület képzésein és a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetében, illetve a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében oktatom. Korábban tartottam kurzusokat a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Magatartástudományi Intézetében, a Corvinus Egyetem Széchenyi István Szakkollégiumában és az ELTE Szexuálpszichológiai szakképzésében is. A Magyar Családterápiás Egyesület Etikai Bizottságának elnöke, a Családi Szolgálatok Ligája Alapítvány kuratóriumi tagja vagyok. Az elmúlt években több, mint kétszáz előadást tartottam kapcsolatokról, családi és párkapcsolati kérdésekről.

A Magyar Családterápiás Egyesület, a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Pszichiátriai Társaság, a Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara és az Oesterreichischer Alpenverein tagja vagyok.

KOZMA-VÍZKELETI DÁNIEL

KIKÉPZŐ CSALÁD-PSZICHOTERAPEUTA
KLINIKAI SZAKPSZICHOLÓGUS

daniel@kozmavizkeleti.hu

+36 20 262 5828